Kinga Kamrájának története

2014-ig és egy zalai zsákfaluba, Velencére nyúlik vissza.
Ez volt az a nyár, amikor a biztos gyártásvezetői és hangtechnikusi állást egy kis vályogházra valamint egy számottevő veteményre cseréltük.
A helyi közösség tudására alapozva vágtunk bele az új, önellátást megcélzó életbe, megelégelve az irodát, a zajt, a városi létet.

Zalai csetlés-botlásunk alatt

a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy mi a különbség az egyformának mondott 2 tojás, a saját sütésű és az ipari kenyér között, milyen íze is van az igazi sárgarépának, paradicsomnak, saját termelésű és készítésű savanyú káposztának. Gombásztunk, gyűjtögettünk, fát vágtunk, közben egyfolytában építkeztünk, gabonát vetettünk, arattunk, majd őröltünk, kolbászt töltöttünk, füstöltünk, befőztünk, kifőztünk, aztán úgy lett, hogy a sajtkészítés rejtelmeibe is belevetettük magunkat. Remek tejhez jutottunk hozzá a környéken, elsőkörben saját részre készítettünk sajtot, de az önellátás kezdett túlmutatni magán, barátok, ismerősök is kérni szerettek volna a termékekből.

Ezért lett kecske és épült a picike sajtkonyha

ahonnan az építkezést követő télen, 2018-ban a káptalantótii Kővári Kecskefarmra költöztünk, ahol az idős tulajok új gazdát, intézőt kerestek a birtoknak.
Mi nagyobb helyet, ők utódokat kerestek, igazi mesebeli találkozás volt ez, köszönhetően közös barátunknak, Fehér Csillának.

A Kővári Kecskefarmon kezdődött aztán az igazi kaland.

Február végén megszületett az első 100 gida, elindult a fejés, közben sorra mentek a disznók a vágóhídra, azt sem tudtuk hol áll a fejünk.

Hadnagy Éva, a farm tulajdonosa lépésről-lépésre vezetett minket végig az első éven, gondos kezei alatt kezdett tudásunk kiteljesedni a füstölt áru és sajtkészítést illetően, de mái napig fordulhatunk hozzá tanácsért, melyet jó szívvel oszt meg velünk.

A sajtok

hagyományos módon, nyers kecsketejből készülnek. Az állomány minden nap legel, amíg az időjárás és a vegetáció engedi, ettől olyan egyedülállóan zamatosak és tiszták ezek a tejtermékek.

Nincs pasztőrkád, nincs színtenyészet, az érlelés is magában a sajtkonyhában történik, a sajt legfőképpen maga dolgozza ki magát…, némi segítséggel.

Van már saját fejlesztésű sajtunk, a No14 (Tizennégyes) ami a bekötő út melletti kilométerkőről kapta a nevét, ez egy fehérpenészes, francia típusú lágysajt.

A füstölt áru és tőkehús

szintén hagyományos módon, jelenleg csak mangalicából készül. A vágóponton vágatott sertéseket szabadtartású állományokból vásároljuk, majd minimum 3 hónapig helyben kizárólag gabonával valamint ha mód van rá savóval etetjük. Éva néni titkos páclevében érleljük a húsokat 3-6hétig aztán azt kizárólag bükkel füstöljük. 

Az igény növekedésével már beszállítóink is vannak a tőkehúst illetően, más parasztgazdaságokból Veszprém és Zala megyéből, így kerül a boltba a csirke vagy szürkemarha borjúhús. A hangsúly a rövid ellátási rendszeren, a frissességen van.

Az árukészlet egyre bővül és szezonálisan változik

Mára már túl a sokadik laktációs időszakon, szezonon a saját készítésű termékeken kívül más környékbeli termelők portékái is állnak a polcokon. Nyáron vegyszermentes friss zöldség, télen savanyúság és szárazbab kerül a kamrába, de természetesen vannak állandó beszállítóink is, mint a Sümegtej a tehénsajtjaival vagy Volf Tibor a tönköly és tökmag termékeivel, de ide sorolhatnánk a Zánkai Gyógynövényvölgy herbateáit is. Igyekszünk minél szélesebb választékot létrehozni, hogy ezzel alternatívát nyújthassunk az elmultisodott vásárlási szokások helyett.

A kertet is megnyitottuk,

a tölgyfák alá asztalok költöztek be 2021 nyarán, ahol a boltban kapható termékekből tudnak falatozni az ide látogató vásárlók, Bicskás néven. Bizony egy-egy kondér is bekerül a katlanba és meleg étellel is tudunk szolgálni falusi vendégasztalunkon.

Büszkék vagyunk rá,

hogy a környék számos nívós étterme a mi alapanyagainkat használja, mint a Miakő, a Kővirág vagy az Andriska Pékbisztró, valamint a hamarosan nyitó Várudvar Étterem is Szigligeten. Úgy érezzük megtaláltuk a helyünket a helyi igen változatos és igényes gasztrotérképen, igyekszünk ehhez méltók maradni.

A minőségi, adalékanyagmentes, tiszta alapanyagok előállítása

pusztán kézi erővel, sok figyelmet, munkát, időt és pontosságot igényel, kis csapatunk naponta keményen dolgozik, nélkülük nem sokra mennénk. Bizony nem ez a legkényelmesebb életforma, állathoz, emberhez, igényhez, időjáráshoz alkalmazkodni nagy alázatot követel meg, de nem cserélnénk el semmire!

Reméljük minél több kolbászzsírtól piros apró gyerekkezet, nyelvével elégedetten csettintő apukát és a nagybevásárlást nálunk intéző anyukát tudhatunk majd vásárlóink között és sok fiatallal is meg tudjuk szerettetni ezeket a hagyományos ízeket.

Baráti üdvözlettel, Levi és Kinga

EGYETEK JÓL!

0
    0
    Kosarad
    A kosarad üresVisszatérés a shopba